Az orvos szerint meg kéne szülnöm. Anyám szerint szüljek. Anyósom örülne egy unokának.
Az senkit sem érdekel, hogy azért szedek gyógyszert, mert én még nem szeretnék gyereket?
Hihetetlen, hogy mindenki jobban tudja, mit kéne nekem csinálnom. Az nem érdekel senkit se, hogy fene se tudja, milyen hatással van a hormonális fogamzásgátlás a fejlődő kis izére. Szarnak rá, hogy mi a döntésem, ahelyett, hogy elfogadnák, és segítenének, inkább jól megnehezítik a dolgomat. Még velük is veszekedhetek. Merthogy érvelni hiába érvelek, anyám csak azt hajtogatja, hogy mi van, ha később már nem tudom kihordani a gyereket, a doki meg csak azt hajtogatta, hogy ne foglalkozzak a gyógyszerrel, ha megfogant, nincs rá hatással. Baj, hogy nekem ilyenkor mindig az az ismerősöm jut eszembe, aki bevállalta a gyereket, a gyógyszer ellenére is, és most egyedül neveli a hat éves szellemi fogyatékos gyerekét? Persze, hiszen önzőség, hogy szarok arra, aki csak legyint a gyógyszer esetleges káros hatásaira, és szarok arra is, hogy az ősök unokát akarnak. Én még nem akarok gyereket. Még nem. Majd. Pár év múlva, amikor már meglesz a saját szalonom, amikor már jön a pénz akkor is, ha én nem ülök az asztal fölött a népek körmét reszelgetve... Majd akkor. Akkor már várni is fogom. De most, most még nem...
