Kezdem a péntekkel, az is izgalmas volt. Reggel 6kor indultam el, éhgyomros laborvizsgálatra. Cirka 8 órára túl is voltam a vérvételen, vizeletminta leadásán. Hajrá EKG! Gondoltam, mivel házon belül utaltak be, kicsit gyorsabb lesz a dolog, így nem ugrottam ki valami rágnivalóért. Persze, hogy bő két órát vártam, éhesen. Kissé agresszív gondolatok forogtak a fejemben, mire végre bejutottam. szerencsére ott már felpörögtek az események, kb 10 perc alatt végeztünk. A kórházzal szemben lévő bevásárlóközpontban összeszedtem az útra való kaját, meg magamnak valami rágnivalót az éhenhalás megelőzésére, majd irány haza, bőröndbe bepakolni, irány át ősökhöz, lakáskulcsot, macskaetetési útmutatást leadni, aztán irány a hegyre, T-hez. Bérautóval mentünk, nem mertük opelkável megkockáztatni ezt az 1600 km-t, annak ellenére, hogy teljesen rendben van. Biztos ami biztos, egy bérautó azért csak másképp van karbantartva... Nameg, ehhez kaptunk GPSt is, ami nagyon jó szolgálatot tett az út során.
Nagy nehezen végül sikerült elindulnunk. Bécsig nem is volt semmi gond, eseménymentesen történtek a dolgok. Nade aztán az öreg osztrák fővárosban belecsaptunk a lecsóba! Kb egy órán át kavarogtunk a belvárosban, mire végül sikerült kijutni. Csakhogy. Nem azt az utat találtuk meg, amire mi gondoltunk, hanem azt, amit a navi a nagy kavargás közepette a leggazdaságosabbnak ítélt. Kihaltabbnál kihaltabb utakon haladtunk át ausztrián, de legaláb a táj gyönyörű volt! Aztán megérkeztünk a csehekhez... Egyik kedvenc katonai mászkálós-lövöldözős játékunk az Operation Flashpont, nos, ahogy a határt átléptük, és kicsit beljebb keveredtünk az országban, úgy éreztük magunkat, mintha a játékban lennénk. Félelmetes volt. Csehországon keresztül kb 300 Km-t tettünk meg, de ha 30 autóval találkoztunk, akkor húha sokat mondok. Jah, és mindezt péntek este 8 és 12 között, amikor ugye az embereknek bulizni kéne menniük. Nos, a cseheknél ez nem így van, ott 8kor a többség lefekszik aludni. Nos, itt vettük igazán hasznát a navinak, egy csomószor olyan helyre irányított el minket, ahová saját szándékunkból biztos nem mentünk volna... Aztán hatszázhuszonöt kanyargón, vagy ötven hegyen-völgyön át végül átléptük a német határt. Határtalan örömet éreztünk, hogy végre emberi nyelven van kiírva a táblára a szöveg, és ha beszélünk, valamelyikünket tuti megértik majd...
Tök véletlenül találtunk egy szállodát (igazából csak azért álltunk meg, hogy T tudjon kicsit pihenni a szerpentinek után), ahol még szobát is kaptunk. Este nem nagyon tudtunk körbenézni, annál nagyobb meglepetés volt reggel, amikor megláttuk, milyen csodapalotát is hozott az utunkba a sors. Reggel a tulaj kutyájával (egy gyönyörűszép, kedves, de töksüket airdale-lel) mentünk egy kört a faluban, majd megreggeliztünk, és indultunk tovább az eredeti uticél felé.
Nah, itt folytatom, most mennem kell dologra.
